Feketeszájú géb
(Neogobius melanostomus)


Család: Gébfélék (Gobiidae)
(idegenhonos)




Pallas 1814
Egyéb nevei: -


Round goby

Schwarzmundgrundel

Ismertetőjegyek: Vaskos teste megnyúlt, hengeres, a farokrészen oldalról kissé lapított. Feje viszonylag nagy, orra és homloka domborúan ívelt. Szemei magasan ülnek, a köztük lévő távolság a szemátmérőnek 75-100%-át teszi ki. Csúcsba nyíló vagy félig felső állású száját húsos ajkak veszik közre, amelyekre ráterjed ugyan a fej sötét mintázata, de – ellentétben a faj nevével – nem feketék. A szájhasíték enyhén fölfelé irányul, zárt ajkak mellett a hátsó szeglete kissé a szemek alá ér. Első hátúszójában 6 osztatlan, a másodikban 1 osztatlan mögött 11-17 elágazó sugár található. Farkalatti úszójában osztatlan sugarak száma 1, az osztottaké 10-15. A hasúszók összenövésével kialakult tapadókorongja közepes méretű, a has hosszának 60-80%-át teszi ki. A korong elülső lemezének a két szélén egy-egy kis lebeny látható, ami ritkán hiányozhat is. Pikkelyei a rokon fajokéhoz képest nagyok, számuk a test hosszában 45-58. A pikkelyzet a kopoltyúfedőkre és a tarkóra is ráterjed, egészen a szemek hátsó vonaláig. A fiatalok egyöntetű palaszürkék, a kifejlett példányok szürkésbarna alapszínét szabálytalan sötétbarna vagy fekete foltok tarkítják. Zöldesen mintázott első hátúszójának a végén egy világossal szegett fekete folt látható. Lekerekített farokúszója szürkés, nem díszítik szembetűnő harántsávok. A nászruhás hímek feketék, hátúszójuk világossal szegett. A legnagyobb példányok testhossza 20-23 cm.

Hasonló fajok: A nemzetség valamennyi tárgyalt fajától, tehát a folyami, a csupasztokú, a Kessler- és a Szirman-gébtől is jól megkülönböztethető, ugyanis azok az elülső hátúszójuk végén nem viselnek fehérrel szegett fekete foltot. A tarka géb szája kisebb, és felső állkapcsán az elülső orrnyílások csőszerűen előrenyúlnak. Az amurgéb, a botos és a cifra kölönte hasúszói különállóak, nem alkotnak tapadókorongot.

Környezet: Különösképpen a sekély, jól fölmelegedő, félsós tengerparti lagúnákat kedveli, ahol gyorsan fejlődik, de megtalálható a tengerbe ömlő folyóvizek alsó szakaszain is. A víz oxigén- és sótartalmának változásait, valamint a hőmérséklet ingadozását aránylag jól tűri.

Táplálkozás: Fenéklakó halként az aljzaton található gerinctelenekkel, elsősorban férgekkel, apró kagylókkal, csigákkal, rovarlárvákkal táplálkozik, de elfogyasztja a vele azonos helyen élő gébfajok ivadékát is.

Szaporodás: Ivarérettségét 1-2 éves korban éri el, április és szeptember között ívik. A nőstény az ikrát a hím által tisztára sepert mélyedésbe rakja. A mederfenékre tapadó ikrát és a kikelt ivadékokat a hímek egy ideig őrzik.

Elterjedés: A Fekete-, az Azovi- és a Kaszpi-tenger parti övében, valamint az ezekbe torkolló folyók alsó szakaszán élt eredetileg, de betelepítették az Aral-tóba is. Az utóbbi években fölfelé terjeszkedik a Dunában, jelenleg az osztrák szakaszon jár. Hazánkban 2001-ben azonosították az első példányát, amelyet Gödnél fogtak, de azóta több helyről is előkerült:

  • Duna (Göd, Zebegény, Dömös, Komárom, Apostag, Paks).
  • Jelentőség: Eredeti elterjedési területén a nagyobb példányok étkezési célból piacra kerülnek, a kisebbeket akvaristák részére, illetve a horgászok számára csalihalként árusítják, de jelentősége csekély.