Fekete törpeharcsa
(Ameiurus melas)


Család: Törpeharcsafélék (Ictaluridae)
(idegenhonos)



Rafinesque 1820
Egyéb nevei: Törpe, Törpilla.


Black bullhead

Schwartzer Zwergwels

Ismertetőjegyek: Vaskos testű, a fején felülről, a farokrészén oldalról lapított hal. Feje nagy, hátrafelé egyenletesen emelkedő, orra hosszú, a szeme kicsi. Szája széles, állkapcsain sűrű sorokban parányi kefefogak ülnek. Fölső és alsó állkapcsán egyaránt 4-4 bajuszszál foglal helyet. Rövid, 6-7 osztott sugárral támasztott hátúszója elején egy igen hegyes, kemény csonttüske van, és ehhez hasonló csonttüskét találunk a mellúszók elején is. Farkalatti úszója hosszú, benne 17-22 sugár számolható, a farokúszója nagy, a széle nagyjából egyenes, alig beöblösödő. A hát- és farokúszó között egy kis zsírúszó van. Bőre teljesen pikkelytelen, oldalvonala végighúzódik a testén. Színe az aranyló olajzöldtől a feketéig változó, de nem foltos, nem felhőzött, csak a farokúszó előtt látszik egy világosabb harántsáv. Úszói sötétszürkék vagy feketék, de az úszósugarak sokkal világosabbak a közöttük feszülő hártyánál. Aránylag kis termetű faj, nagyra nőtt példányainak a hossza 25-30 cm.

Hasonló fajok: Nagyon hasonlít hozzá legközelebbi rokona, a törpeharcsa, de annak az oldalát nagyobb, szabálytalan foltok felhőzik, úszóiban a sugarak és az úszóhártya színe nem különbözik egymástól lényegesen, és farokúszója előtt rendszerint nincs világosabb színű harántsáv. A pettyes harcsa farokúszója bemetszett, az afrikai harcsa hátúszója feltűnően hosszú. A harcsát a zsírúszó hiánya, a menyhalat két hátúszója biztosan megkülönbözteti.

Környezet: Nemcsak testfelépítése, hanem környezeti igényei is a törpeharcsáéhoz hasonlóak. Különbségek nyilván ez utóbbi téren is léteznek közöttük, de ezeket még alig ismerjük. A hazai tapasztalatok szerint önfenntartó állománya halastóban, kavicsbányatóban, víztározóban, a nem túlságosan gyors folyószakaszokon és a holtágakban alakult ki.

Táplálkozás: Eddigi tapasztalatok alapján kisebb, fenéklakó gerinctelen állatokat fogyaszt, de növényi eredetű táplálékok is szerepelnek az étrendjében, idősebb példányai kisebb halakat is zsákmányolhatnak.

Szaporodás: Szaporodását nálunk részletesen még nem vizsgálták, de nagy vonásokban egyezik a törpeharcsánál leírtakkal. Egyebek közt ennek tudható be, hogy a két rokon faj olykor még észak-amerikai természetes élőhelyén is kereszteződik egymással.

Elterjedés: Eredeti hazája Észak-Amerika középső és keleti része. Európába a törpeharcsával együtt került be, előfordulására néhány nyugat-európai országban figyeltek fel. Magyarországra 1980-ban hozták be Olaszországból, de gyorsan terjedt, egyre több vizünkből ismert:

  • Duna, Rába, péri halastó, Bokodi-víztározó, szigetszentmiklósi kavicsbányató (Pest megye), Dunavölgyi-főcsatorna,
  • Zala, Kapos, Koppány, Baranya-csatorna, Váraljai-árok,
  • Dráva, Kerka, Kerta, Cserta, Zsdála, Hásságyi-víztározó (Baranya megye), Karasica,
  • Kurjantó-tó (Fülöpszállás), Dong-éri-főcsatorna,
  • Tisza, Szamos, Kraszna, Csaronda, Bodrog, Takta, Keleti-főcsatorna, Eger-patak, Rima, Csincse, Laskó, Zagyva, Tápió, Tarna,
  • Hármas-Körös, Kákafoki-Holt-Körös (Szarvas), Fekete-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Kettős-Körös, Maros,
  • Balaton, Kis-Balaton, Tisza-tó,
  • egyéb tavak, holtágak, csatornák.
  • Jelentőség: Gazdasági jelentősége a törpeharcsáéhoz hasonló. Megjelenését követően a birtokba vett vizeken oly mértékben elszaporodott, hogy állománya néhol többszörösen meghaladta a korábban betelepült rokon fajét. A túlszaporodásnak azonban egy nagy elhullással járó, valószínűleg vírus által okozott betegség véget vetett, így a két faj aránya kiegyenlítetté vált.