Vörösszárnyú keszeg
(Scardinius erythrophthalmus)


Család: Pontyfélék (Cyprinidae)
(őshonos)




Linnè 1758
Egyéb nevei: Aranyhal, Bikkely, Bódorkeszeg, Búzaszemű kárász, Búzaszemű keszeg, Compókhal, Dunakeszeg, Gaisztás keszeg, Gelesztás keszeg, Gilisztás keszeg, Kárászkeszeg, Keceg, Kele, Kelen, Konchal, Nemzetihal, Pirka, Piroska, Pirosló keszeg, Pirosszárnyú keszeg, Pirosszárnyú koncér, Pirosszárnyú ponty, Pirosszemű kele, Szőrkeszeg, Vereskeszeg, Vereszárnyú keszeg, Veresszem, Veresszemű hal, Vérkeszeg.


Rudd

Rotfeder

Ismertetőjegyek: Közepesen magas, oldalról lapított testű hal, hát- és hasvonala hasonlóan ívelt. Hátúszója, melyben az osztott sugarak száma 8-9, a hasúszó alapjánál hátrébb kezdődik. Farkalatti úszójában 9-12 elágazó sugár van. Szája kicsi, fölső állású. Szemgyűrűje sárgásfehér vagy narancsos, benne olykor piciny, vérpiros pettyek láthatók. Pikkelyei erősek, számuk az oldalvonalon 38-42. A nagyobb példányok úszói, főként a farok- és az anális úszó, élénkpirosak. Jól fejlett példányai 20-25, kivételesen 30 cm hosszúságot érnek el. A hazai horgászrekord 2,05 kg (1990).

Hasonló fajok: Leginkább a bodorkával téveszthető össze, de annak szája csúcsba nyíló, és hátúszója a hasúszó alapja fölött kezdődik. A leánykoncér szája félig alsó állású, oldalvonalán 44-49 pikkely van, és ennek hátúszója is a hasúszó alapja fölött indul. A jászkeszeg pikkelyei apróbbak, számuk az oldalvonalon 55-60. A sujtásos küsz anális úszója hosszabb, 15-17 osztott sugár van benne.

Környezet: Elsősorban állóvízi hal, legnépesebb állományai a sekély tavakban és víztározókban, az elöregedett holtágakban és a mocsarakban alakulnak ki. Kisebb számban a nagyobb folyók márna- és dévérzónájában, illetve a kis folyók sügérzónájában is megtalálható, de természetesen a nyugodtabb vízrészeken.

Táplálkozás: Kisebb csapatokban járva keresi táplálékát a hínárfoltok szélén vagy a part közelében, többnyire a víz fölső rétegében. Planktonszervezetek és egyéb vízi gerinctelenek mellett jelentős mértékben fogyaszt fonalas algákat, növényi hajtásokat, rügyeket és magvakat.

Szaporodás: Áprilistól júniusig, 15-18 fokos vízben szaporodik. Ikráit a vízinövények felszín közelében lévő hajtásaira rakja. Az ikraszemek átmérője 1-1,7 mm, számuk 100-200 ezer. A hímek 2, a nőstények 3 éves korban válnak ivaréretté.

Elterjedés: Európai és nyugat-ázsiai elterjedésű őshonos halunk, amely a Pireneusoktól kezdve az Ob vízrendszeréig mindenütt megtalálható az alkalmas vizekben. Hazai lelőhelyei:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rábca, Rába, Marcal, Répce, Cuhai-Bakony-ér, Által-ér, Ipoly, Lókos-patak, Sződi-patak, Benta, Szilas-patak, Szent László-víz,
  • Zala, Lesence-patak, Eger-víz, Sió, Sárvíz, Kapos, Koppány,
  • Dráva, Mura, Rinya, Fekete-víz, Karasica,
  • Tisza, Túr, Öreg-Túr, Szamos, Kraszna, Csaronda, Bodrog, Sajó, Bódva, Rakaca, Hernád, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Eger-patak, Rima, Csincse, Zagyva, Galga, Tarna, Bene-patak, Tarnóca, Tápió, Hajta,
  • Hármas-Körös, Kettős-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Ér, Maros,
  • Balaton, Kis-Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó,
  • egyéb tavak, halastavak, víztározók, holtágak, mocsarak, csatornák, kubikgödrök, kisvízfolyások.
  • Jelentőség: Nagyobb jelentősége sem halászati, sem horgászati szempontból nincs, bár a zsákmányban kisebb számban előfordul. Húsa szálkás, de irdalva és átsütve jóízű halétel.