Pisztrángsügér
(Micropterus salmoides)


Család: Naphalfélék (Centrarchidae)
(idegenhonos)




La Cepede 1802
Egyéb nevei: Nagyszájú sügér, Fekete sügér, Észak amerikai pisztrángsügér.


Largemouth bass

Forellenbarsch

Ismertetőjegyek: Megnyúlt, közepesen magas, oldalról lapított testű hal. Feje nagy és vaskos, az orra mérsékelten hosszú, de jóval fölülmúlja aránylag kicsi szemének átmérőjét. Nagy szája fölső állású, hasítéka ferdén fölfelé irányul. A fölső állkapocs a szem hátsó széléig ér, vagy azon is túlmegy. Hátúszójának első része sokkal alacsonyabb, mint a hátulsó. Előbbiben 10 csonttüske, utóbbiban 12-13 elágazó sugár van. Farkalatti úszójában 3 tüske és 10-11 lágy sugár sorakozik. Farokúszója jól fejlett, a széle kissé beöblösödő. Hasúszói a mellúszók alatt foglalnak helyet, azokkal szinte egy vonalban kezdődnek. Pikkelyei kicsik, de erősen ülnek, számuk a hát ívét követő oldalvonalon 61-70. Színezete barnászöld, a fiatalokon hosszanti fekete mintázattal, amely az idősebbeken elhalványul, majd eltűnik. A nagyobb példányok 30-40, olykor 50 cm körüliek. A hazai horgászrekord 3,70 kg (1999).

Hasonló fajok: Úszóinak elhelyezkedését és felépítését tekintve hasonlít hozzá a napha, de annak szája nem ér a szeme alá, háta magasabb, színezete élénkebb. Alakra nézve hasonló hal a sügér, de annak szája nem ér a szem hátsó széle alá, két különálló hátúszója van, és oldalát harántsávok díszítik. A pisztrángsügér hátúszójának alacsony első része többi sügérfélénkkel szemben is jó megkülönböztető bélyeg. A nílusi tilápia farokúszóját harántsávok díszítik, a szivárványsügér anális úszója hátrasimítva lényegesen túlér a farokúszó kezdetén. Az amurgéb két hátúszóját hézag választja el egymástól, és farokúszója lekerekített.

Környezet: Sok évtized tapasztalata alapján elmondható, hogy a pisztrángsügér nem igazán kedvelte meg vizeinket. Sokfelé megpróbálkoztak telepítésével, de stabil állománya kevés helyen alakult ki. Elsősorban a sekély és mély vízzel egyaránt rendelkező sóderes vagy homokos medrű tavakban, a nem túl gyors, de kemény aljzatú folyószakaszokon talált megfelelő életfeltételekre, az iszapos medrű vizeket nem kedveli.

Táplálkozás: Kezdetben planktonnal, később rovarlárvákkal és egyéb gerinctelen állatokkal táplálkoznak, amelyhez növekedésük során egyre több halat is fogyasztanak.

Szaporodás: Ivarérettségét 3 éves korban éri el, májusban szaporodik. A hímek a sóderes-homokos mederfenéken tányérszerű gödröt mélyítenek, amelybe íváskor a nőstények ezer-tízezer, kb. 1,5 mm átmérőjű ikraszemet raknak. A megtermékenyített ikra a hímek védelme alatt fejlődik, de érzékenysége miatt a kelési arány gyenge.

Elterjedés: Észak-Amerika keleti felén Kanadától Mexikóig őshonos, de kedvező tulajdonságai miatt Amerikán kívül is sok helyre telepítették. Európába az 1800-as évek végén, Magyarországra 1909-ben hozták be. ­A hazai elterjesztésére tett kísérletek kevés sikerrel jártak. Néhány ismert előfordulása:

  • Duna (Ráckevei-Duna, Holt-Duna: Tolna), Duna-Tisza-csatorna, Dunavölgyi-főcsatorna, Kiskunsági-főcsatorna,
  • Lesence, Eger-víz,
  • Dráva, Mura,
  • Tisza-tó,
  • egyéb horgásztavak, csatornák: hegyeshalmi anyaggödör, Bokodi-víztározó, tatai derítőtó, bánhidai erőmű hűtőtava, pilisvörösvári bányató, Naplás-tó (Budapest), gyékényesi tavak, nagyatádi tavak, Mátravidéki Erőmű hűtőtava (Lőrinci), nyéki bányatavak (Nyékládháza).
  • Jelentőség: Kitűnő sporthal, húsa is kiváló, de ritkasága miatt inkább csak különlegességnek számít, gazdasági jelentősége nincs.