Német bucó
(Zingel streber


Család: Sügérfélék (Percidae)
Eszmei értéke: 100.000,- Ft
(őshonos)




Siebold 1863
Egyéb nevei: Apácafúró, Orsóhal, Baráthal, Barátfaszú hal, Bucok, Durbancs, Kis bucó, Nemhal, Német kóc, Orsófarkú hal, Pecekfarkú, Pocokfarkú, Ráspóhal, Répahal.


Streber

Streber

Ismertetőjegyek: Igen erősen megnyúlt, hengeres testű hal, feltűnően vékony farokrésszel. Feje hosszú, aránylag széles, felülről kissé lapított. Orra is megnyúlt, körülbelül kétszerese a szem átmérőjének. Közepes méretű szája teljesen alsó állású. Két hátúszója közül az elülső rövidebb, mint a hátulsó. Az első hátúszóban 8-9 tüske, a másodikban 12-13 elágazó sugár számlálható. Farokúszója viszonylag kicsi, a hátsó széle enyhén bemetszett. Farkalatti úszója közepesen hosszú, 10-12 osztott sugár támasztja. Mellúszói rövidebbek, mint az alatta elhelyezkedő hasúszók. Érdes tapintású kicsiny pikkelyei erősen ülnek a bőrben, számuk az oldalvonalon 70-82. Testének világosabb, sárgásbarna alapszínét széles, sötétbarna, ferdén lefutó sávok tarkítják. Kis termetű faj, a nagyobb példányok hossza is csak 16-18 cm.

Hasonló fajok: Egyedül legközelebbi rokona, a magyar bucó hasonlít hozzá annyira, hogy ránézésre összetéveszthető, de annak a teste és faroknyele valamivel vaskosabb, mintázata elmosódottabb, és az első hátúszója hosszabb, benne legalább 13 tüske van. Az alakra valamelyest hasonló küllőktől és márnáktól a bucófajokat első pillantásra megkülönbözteti kettős hátúszójuk.

Környezet: Kizárólag folyóvizekben élő, kifejezetten áramláskedvelő faj, amely állóvizekben nem él meg. Nagyobb folyókban a paduczóna fölső régiójától a dévérzóna fölső régiójáig fordul elő, ez utóbbinak az alsó régiójában, ellentétben a magyar bucóval, már nem található meg. Ugyanakkor azonban nem ragaszkodik annyira a nagyobb vizekhez, népes állományai élnek a kis folyók dombvidéki szakaszain is, a kis patakokból azonban hiányzik. Általában a sodrott mederszakaszokon található meg, az üledékes részeket kerüli, ennélfogva a duzzasztott folyószakaszokról elvándorol.

Táplálkozás: Fenéklakó hal lévén tápláléka is főként a mederfenéken élő férgekből, kis rákokból, rovarlárvákból és puhatestűekből kerül ki, de a víz által görgetett hordalékból is kiszedegeti az elfogyasztható szerves törmeléket.

Szaporodás: Szaporodásáról keveset tudunk, ívása március és május között zajlik le. A nőstények a folyóvizek sodrottabb részein a kavicsos-sóderes meder gödreibe rakják le ragadós ikrájukat, amelyet megtermékenyítés után finom kavicsréteggel fednek be.

Elterjedés: Vizeinknek őshonos és egyben bennszülött halfaja, amely itt, a Duna vízrendszerében alakult ki. Elterjedési területe nagyon szűk, kizárólag a Dunában és a Vardarban, valamint ezek mellékfolyóinak vízrendszerében található meg. Magyarországi lelőhelyei:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Lapincs, Pinka, Strém, Ipoly,
  • Dráva, Mura
  • Tisza, Szamos, Sajó, Bódva, Hernád, Vadász-patak,
  • Sebes-Körös, Maros.
  • Jelentőség: Gazdasági szempontból semmi jelentősége nincs, természeti értéke ellenben igen nagy, mivel szűk területen élő, ritka bennszülött halunk. Ennek megfelelően törvényeink védik, fogása tilos. A német bucó a veszélyeztetett fajok közé tartozik, mivel a kisebb és nagyobb folyókon épülő vízlépcsők hatására élettere egyre zsugorodik. A legtöbbet élőhelyeinek a megóvásával tehetjük érte.