Dunai ingola
(Eudontomyzon mariae)


Család: Ingolafélék (Petromyzontidae)
Eszmei értéke: 100.000,- Ft
(őshonos)




Család: Ingolafélék (Petromyzontidae)
Endemikus faj

Berg 1931
Egyéb nevei: Firis, Fizis, Folyóvízi orsóhal, Ingola, Kilencszemű hal, Olajhal, Olhal, Pataki ingola, Szívóka.


Ukrainian brook lamprey

Ukrainisches Bachneunauge

Ismertetőjegyek: Megnyúlt, féregszerűen hengeres pikkelytelen testén csak páratlan úszók találhatók, amelyek a kifejlett állaton egységes, összefüggő úszószegélyt alkotnak. Se mellúszói, se hasúszói nem fejlődnek ki. A felnőtt példányok állkapocs nélküli tölcsérszájának belül elhelyezkedő alsó ajaklemezén 5-9 sárgásfehér, tompa, sebzésre alkalmatlan fog alkot félkörívet. Apró sertefogaik a szájnyílás fölött 4-5 sort alkotnak. Utóbbiak közül a legbelső sor fogai lényegesen nagyobbak, mint a következő sorban lévők. Egyetlen orrnyílása a szemek előtt, középen helyezkedik el, a szemek mögött 7-7 kopoltyúnyílás sorakozik. Mérete nem nagy, maximális hossza 18-21 cm.

Hasonló fajok: A külsőre ugyanilyen kinézetű tiszai ingola szájának alsó ajaklemezén a fogak élesek, hegyesek, sebzésre alkalmasak, számuk 8-12, továbbá a szájnyílás fölött elhelyezkedő sertefogaik 5-nél több sort alkotnak, s a legbelső sorban állók alig nagyobbak, mint az utánuk következők. A fiatal angolnáknak állkapcsuk és mellúszójuk van.

Környezet: Élőhelyével szemben - a víz tisztaságát kivéve - kevésbé igényes, mint a tiszai ingola, ezért nemcsak a hegy- és dombvidéki patakokban, hanem a folyók alacsonyabb szinttájain, a paduc, márna- és dévérzónában is előfordulhat. Szaporodása azonban többnyire a folyóvizek fölső szakaszain megy végbe, ahol az ikrákból kikelő lárvák a meder üledékébe ássák be magukat.

Táplálkozás: Az iszaplakó lárvák főként szerves törmelékkel táplálkoznak. Négyéves korukra kifejlődnek ivarszerveik, és kialakul jellegzetes tölcsérszájuk, amellyel olykor halakra is rátapadnak, de azokat általában nem sebzik meg, nem válnak élősködőkké. Valószínű, hogy a kifejlett állatok már egyáltalán nem táplálkoznak, csupán felhalmozott tartalékaikból élnek, ívás után pedig elpusztulnak.

Szaporodás: A kisebb folyóvizek, patakok homokos mederrészein ívik márciustól májusig. Az ikraszemek száma 2-7 ezer, átmérőjük 1-1,5 mm. A szülők csak egyszer szaporodnak, ívás után elpusztulnak.

Elterjedés: Korábban kizárólag kelet-európai elterjedésű fajnak tartották, amely csak a Duna alsó szakaszán, valamint a Kárpátoktól keletre eső folyók vízrendszerében él, a Dnyepertől a Donig. Az újabb vizsgálatok a Duna-medence nyugati területein, valamint a Drinában és Vardarban is kimutatták, de a Tisza vízhálózatából és a Temesből hiányzik, ott a tiszai ingola helyettesíti. Hazánk nyugati felén őshonosnak tekinthető faj, amely az utóbbi időkben több folyóvizünkből is előkerült:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Pinka, Szakonyfalui-patak, Grajka, Dráva, Kerka, Kerca.
  • Jelentőség: Gazdasági szempontból nincs jelentősége, de a tudomány számára fontos. Egyrészt azért, mert egy eltűnőben lévő ősi állatcsoport képviselője, másrészt mert életmódját még ma sem ismerjük kellőképpen. A megritkult és vízszennyezésekre érzékeny faj fönnmaradását szolgálja, hogy törvényeink fokozott védelmet biztosítanak számára.