Csapósügér
(Perca fluviatilis)


Család: Sügérfélék (Percidae)
Tilalmi időszak: 03.01.-04.30.
(őshonos)




Linnè 1758
Egyéb nevei: Barsling, Bules, Dibbancs, Dóber, Dubár, Dübér, Fésűshal, Kandró, Körmöshal, Parcs, Paris, Persing, Rappi hóhér, Réti durbincs, Sigér, Singér, Suder, Süger, Sügre, Szolgabíró.


Perch

Barsch

Ismertetőjegyek: Aránylag magas testű, oldalról lapított hal. Feje és szeme nagy, orra hosszabb, mint szemének átmérője. Szája csúcsba nyíló, de hasítéka kissé fölfelé irányul, benne apró fogak vannak. Fölső állkapcsa hátul a szem középvonaláig ér. Két hátúszója közül az elsőben 12-17 tüske, a másodikban 12-16 elágazó sugár számlálható. Az első hátúszó végén egy nagyon jellemző fekete folt látható. Farkalatti úszója rövid, osztott sugarainak száma 7-10, farokúszója enyhén bemetszett. Hasúszói a mellúszók alatt, de kissé hátrébb foglalnak helyet. Pikkelyei kicsik, de erősen ülnek, számuk az oldalvonalon, amely a hát ívét követi, 57-77. Oldalait zöldes-feketés harántsávok díszítik. A nagyobb példányok 20-30 cm hosszúak, kivételesen valamivel nagyobbak. A hazai horgászrekord 2,43 kg (1995).

Hasonló fajok: Legjobban a pisztrángsügér hasonlít hozzá, de annak csupán egyetlen, összefüggő hátúszója van, még ha az alacsonyabb elülső része határozottan különbözik is a hátulsótól, továbbá az oldala nem sávozott. A széles durbincs hátúszója szintén egybefüggő, oldalán a sávozás elmosódó, és szájszöglete nem ér a szeme alá. De nagyon jó megkülönböztető bélyeg, hogy egyetlen hazai rokonának sincs az első hátúszója végén a sügéréhez hasonló fekete foltja.

Környezet: A változó vízhozamú kis folyók alsó szakaszának jellemző hala, melyet róla neveztek el sügérzónának, de jól alkalmazkodik más környezeti feltételekhez is. A nagy folyók paduczónájában ugyan még ritka, de a márnazónától lefelé gyakoribbá válik. Igen nagy állományai alakulhatnak ki a növényzetben gazdag, iszapos medrű, sekély állóvizekben. A mély tavakban és holtágakban a parti sávban található.

Táplálkozás: A kisebbek fenéklakó szervezetekkel táplálkoznak, amelyeket szinte válogatás nélkül fogyasztanak, az idősebbek emellett egyre több apró halat zsákmányolnak.

Szaporodás: Többnyire 3 éves korban válik ivaréretté, áprilisban szaporodik. Ívóhelyként a növényekkel benőtt sekély vizek alkalmasak. A nőstények által kibocsátott ikraszemek egymáshoz tapadva gyöngyfüzérszerű láncot alkotnak, amely a növényeken vagy a köveken megtapad. Az ikraszemek átmérője 2 mm, számuk halanként 10-20 ezer.

Elterjedés: Európa és Szibéria túlnyomó részén megtalálható, a Pireneusoktól egészen a Kolima vízrendszeréig. Őshonos halunk, amely legtöbb vizünkben előfordul:

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Lajta, Duna, Rábca, Rába, Lapincs, Pinka, Strém, Csörnöc-Herpenyő, Marcal, Cuhai-Bakony-ér, Által-ér, Ipoly, Fekete-víz, Apátkúti-patak, Sződi-patak, Szent László-víz, Benta, Dunavölgyi-főcsatorna, Kiskunsági-főcsatorna,
  • Zala, Zala-Somogyi-Határárok, Eger-víz, Sió, Kapos,
  • Dráva, Mura, Kerka, Lendva, Szévíz, Felső-Válicka, Szentgyörgyvölgyi-patak, Kebele, Cserta, Zsdála, Rinya, Taranyi-Rinya, Fekete-víz, Karasica,
  • Tisza, Batár-patak, Túr, Öreg-Túr, Szamos, Kraszna, Bodrog, Ronyva, Tolcsva-patak, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Csernely-patak, Keleméri-patak, Bódva, Rakaca, Hernád, Vadász-patak, Cserenkő-patak, Rima, Csincse, Laskó, Zagyva, Tarna, Bene-patak, Tarnóca,
  • Hármas-Körös, Kettős-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Ér, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Maros,
  • Fertő, Balaton, Kis-Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó,
  • egyéb tavak, holtágak, mocsarak, csatornák.
  • Jelentőség: Kevéssé szálkás, ízletes húsa a süllőével vetekszik, de a nagyobb példányok ritkasága miatt csekély a jelentősége.